A TN és STN típusú folyadékkristályos kijelzőkben az egyszerű hajtóelektródák használatának módját az X és Y tengelyek metszéspontja vezérli, amint az a 2. ábrán látható. Ezért, ha a kijelző része egyre nagyobb lesz, akkor a középső rész az elektróda ideje hosszabb lehet. Annak érdekében, hogy a képernyő egyenletes legyen, az összsebesség lassabb lesz. Leegyszerűsítve úgy tűnik, hogy a CRT monitor képernyőfrissítési gyakorisága nem elég gyors, vagyis a felhasználó érezni fogja a képernyő villogását és ugrálását; vagy ha gyors 3D-s animációra van szükség, a monitor megjelenítési sebessége nem képes tartani. A megjelenített legfontosabb eredmények késhetnek. Ezért a korai folyadékkristályos kijelzők bizonyos korlátozásokkal rendelkeznek, és nem alkalmasak filmnézésre vagy 3D-s játékokra.
Ennek a helyzetnek a javítása érdekében a későbbi folyadékkristályos megjelenítési technológia az aktív mátrix címzését fogadta el a meghajtáshoz, amely jelenleg ideális eszköz a nagy sűrűségű folyadékkristályos kijelző effektusok eléréséhez rendkívül nagy felbontással. A módszer az, hogy a szilícium-tranzisztor elektródát vékonyréteg-technológiából készítik, és a szkennelési módszerrel kiválaszthatja bármelyik megjelenítési pont (képpont) be- és kikapcsolását. Ez valójában a vékonyréteg-tranzisztor nem-lineáris funkcióját használja a folyadékkristály nem-lineáris funkciójának helyettesítésére, amelyet nehéz ellenőrizni.
